Miért?

Kérdőre vontak előbbi bejegyzésem miatt.
Fiatalok. Olyanok, akik az eremdéesz káderiskolájában képződnek (-tek), a miért-ben. Mindhároman az eremdéesz Arad megyei alelnökei.
Életkorukból adódó tapasztalatlanságuk lendületében harciasak, kategorikusak.
Kellett nekem leülni közéjük, mondhatnám. De tudtam miért ülök oda. Örök optimistaként reméltem és remélem ugyanis, hogy a politizálásban megszerzett tapasztalatom átadása javukra, javunkra válhat.
Az alpkérdés így hangzott: miért írok én, az eremdéesz tagja, bíráló szövegeket a szervezet megyei elöljárói közleményeiről?
Ezt több, mint tíz éve teszem, és az ok egyszerű.
A pécskai szervezet alapítói közüliként, annak 1989 december 28-ai alapításától 2005. tavaszáig elnöke voltam, és szemben igen sok Arad megyei szervezettel az itteni jó négyezres magyarság megelégedésére végeztük érdekvédő, érdekképviselő, közösségszervező munkánkat, úgy, hogy közben nem volt helyi magyar-magyar konfliktus. Volt egyetlen kezdeményezés, ami éppen a helyi belső demokrácia működőképessége miatt a helyére került, majd elhalt.
Pécskán volt és van magyar közélet, aminek egyik önzetlen napszámosa voltam, vagyok és maradok.
Az eremdéeszből ifjú tanácsadóim javaslatának dacára nem lépek ki.
Akkor sem ha én is vallom: aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
Nincsenek politikai kitörési szándékaim, de hiszem, hogy helyben nekem is jut közösségi munka. Hiszek az integrált közösségben és meggyőződésem, hogy a közösség integrálható.
Az, hogy az eremdéesz mára elvesztette integráló, összefogó képességét nem nekem, hanem csúcs- és középvezetői politizálásának tulajdonítható.
A közelmúltban lehetősége lett volna a szervezet vezérkarának az integráló képesség fölmutatására, de nem voltak képesek eredményesnek lenni, mert ha igen akkor ismét nagybetűs betűszóként használnám a szervezet nevét, de így kénytelen vagyok az eremdéesz-nél maradni.
Nem hiszek a blődségeket kommunikáló pártvezérekben.
Nem hiszek a pöcsétmarketing-vadászokban.
Akkor sem ha nagy széken ülnek.
Ha ilyenekkel vagy megnyilatkozásaikkal találkozom, akkor kifejtem véleményem, fölsorolom ellenérveim. Elmondom, leírom, hogy én hogy látom.
Eddig nem az volt a jellemző, hogy vitatába szálltak volna.
Évtizede az agyonhallgatást választják, mert tudják, hogy a vitatkozó párbeszédnek nem ők a biztos győzteseik. Csak nyerők hajlandók lenni, ezért csak kampányidőszakban jelennek meg előadni a kiosztott szereppaneleket.
A legutóbbi aradi megyei SZKT-tag és Autonomia Tanács-tag választó küldöttgyűlésen a 6 jelöltből 5-től csak én kérdeztem, egyikük azután kapott még egy pótkérdést. Mi ez, ha nem az Arad megyei eremdéesz szegénységi bizonyítvána? Már kérdezni se kérdeznek az emberek. De szavaztak a küldöttek. Régiekre és nagyon újakra. Ismertekre és ismeretlenekre. És ők majd képviselni fogják az Arad megyei magyarságot. Helyettünk hoznak döntéseket. Milyeneket? Meglátjuk.
Nos kedves ifjú és idősebb olvasóim, ismerőseim, barátaim vitakozzunk. Állok a vita elé. Itt vagy bármely más felületen. A vita ugyanis nemesít. A hallgatás viszont gyanús, mert alattomosságot sugall. És én nem szeretem a sunyítókat.
Mert a sunyítók, és nem az egyenes emberek veszejtik el a népet.
Egyébiránt meggyőződésem, hogy növeli ki elfedi a bajt.

EU-választások

Az Arad megyei RMDSZ időről időre a Nyugati Jelen című aradi lapban jelenteti meg Szövetségünk című kiadványát.
A legutóbbi számot a november 25-én sorra kerülő EU-választásoknak szentelték.
A melléklet tartalmát a hordozó Nyugati Jelen nem szokta föltenni saját honlapjára.
Mivel a kiadvány két írása fontos emberek tollából és a kampány jegyében született, ezek külön is figyelmet érdemelnek.
Segítendő a kampányt alább mindkét írást beemelem, a hozzájuk fűzött saját megjegyzéseimmel együtt.

Király András az RMDSZ Arad megyei elnöke, parlamenti képviselő szövege:

EP-választásokra készülünk

November 25-én ismét szava­zunk, pontosabban választunk. Az elmúlt tizenhét évben öt al­kalommal vehettünk részt általá­nos választásokon, de a mostani több okból kifolyólag is premier.

November 25-én szavaza­tainkkal azt döntjük el, hogy kik fogják képviselni Romániát Brüsszelben, az Európai Parla­mentben. Arról döntünk, hogy a Romániát megillető 35 helyre mely pártok küldhetnek képvi­selőt, és hogy melyikük ponto­san hányat.

November 25-én kiderül, hogy a romániai magyar közös­ségnek lesz-e képviselete az Eu­rópai Parlamentben, úgy, ahogy eddig, amikor minden alkalom­mal és minden szinten a közösség szavazata biztosította a szükséges képviseletet. Most, november 25-én, először áll választás előtt közösségünk. Választania kell az RMDSZ listája és a független jelölt, Tőkés László között.

Az EP-választások egy teljesen új helyzet elé állítják nemcsak a Szövetség vezetőit és tagságát, hanem egész közösségünket is. Az eddigi szavazások alkalmával az egység szükségességét hang­súlyoztuk annak érdekében, hogy minden szinten jelen lehes­sünk és képviselhessük érde­keinket, a közösségi érdeket. Mert nem csak mondjuk, hanem úgy is érezzük, ahogy Szabó Dezső fogalmazta meg: „Min­den magyar felelős minden ma­gyarért!" Ez a jelszó sohasem vesztette el az aktualitását, mégsem volt soha időszerűbb, mint ma.

Most, tizenhét évvel a rend­szerváltás után egyre többen elérkezettnek látják az időt – határon innen és túl –, hogy megszabaduljanak az RMDSZ-től és elvágják annak a lehetőségét, hogy a közösségi érdekkép­viselet, amely mára erős érdek­érvényesítéssé alakult át, tovább működjön. Megszűnjön úgy, hogy be ugyan nem tiltják, de kihasználják a demokratikus rendszer tág értelmezésű lehe­tőségeit a Szövetség tisztségvi­selőinek a lejáratására, ellehe­tetlenítésére.

Ezeket a kísérleteket a Szövet­ség megpróbálja megfelelően kezelni, eredményekkel bizonyí­tani a közösség iránti elkötele­zettségét, így sem tudunk min­den igényt kielégíteni, minden elvárást teljesíteni, de nem azért, mert nem foglalkozunk a kérdés­sel! Ne feledje senki, hogy az elmúlt tíz évben országosan 7,2%-ról 6,6 %-ra csökkent a számarányunk, a megyében 1992-ben még 61 000-en vol­tunk, ma már 50 000-en sem vagyunk. Ehhez a csökkenéshez képest jelenlétünket sikerült megőrizni a parlamentben, a helyi közigazgatásban, valamint a végrehajtásban.

A helyzet pontos ismerete fogalmazta meg annak szükség­szerűségét, hogy párbeszéd ala­kuljon ki az RMDSZ és a Szö­vetségen kívüli magyar szerve­zetek között. A párbeszéd célja a közös elképzelés és egyeztetés szerint egy olyan megegyezés, ami biztosította volna a hosszú távú együttműködést, beleértve az anyagi támogatások rendsze­rének újratárgyalását, valamint a közös választási listák kialakítá­sát 2008-ban. A megegyezés feltétele az volt, hogy Tőkés László ne függetlenként, hanem RMDSZ-listán induljon, biztos befutó helyen. A felek megegyez­tek abban, hogy szeptember 6-án Markó Béla és Tőkés László aláírják a megegyezést és szep­tember 8-án az RMDSZ Szövet­ségi Képviselők Tanácsa elfo­gadja az új európai parlamenti jelöltlistát. Szeptember 6-án az aláírásra nem került sor, mert – ahogy Tőkés László indokolta – „az RMDSZ-nek nincs külpo­litikája". Hogy ez mennyire hajánál fogva előrángatott érv volt, azt az is bizonyítja, hogy a megállapodás-tervezetben, ame­lyet a két aláíró fél által megbí­zott szakértői csoportok dolgoz­tak ki, egyetlen szó utalás sincs a „külpolitikára". Sőt, az aláírás elutasításának pillanatáig a két fél retorikájában – a megegyezés feltételeként – sohasem jelent meg ez a kérdés.

Ezek után egyértelmű, hogy – bár Tőkés László esetleg valóban ambicionálja az Európai Parla­mentbe való bejutást (igaz, ezt sokkal könnyebben és biztosab­ban megtehette volna az RMDSZ listáján) – az őt támogató hat szervezet közül legalább egy, a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által uralt Polgári Szövetség számára Tőkés László sikerénél sokkal fontosabb az, hogy az RMDSZ ne érje el az 5%-os bejutási küszöböt.

Cui prodest - kinek használ? Kinek jó ez? Természetesen azoknak az erőknek, amelyekről említést tettem, akik ott vannak határon innen és határon túl is. De egy dolog holtbiztos: a romá­niai magyarságnak csak kárára van. Ezért mondom azt, hogy a romániai magyarság, az RMDSZ tagjai és szimpatizánsai számára nincsen alternatíva! Elvették tőlük az alternatívát azok, akik a megegyezést elgáncsolták, és ezzel elvették tőlünk a választás lehetőségét is. Nem választha­tunk, mert szavaznunk kell arra az EP-listára, amelyet az SZKT szeptember 8-án elfogadott azért, hogy sokadszorra bebizonyít­suk: még mindig „Együtt erősek vagyunk!".

Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke


És ahogy én látom:

Értünk mondatom a magamét

Furcsa érzés sugallta a címet.

Király András megyei RMDSZ-elnök közölte a Megyei Közgyűléssel, hogy Bölöni György helyére tette Tőkés László korábban megjelent mondanivalóját az újságban.

A lap internetes változatában semmit nem láttam és ma sem elérhető a hivatkozott szöveg. Gyanítom, hogy nem is lesz, hiszen a Nyugati Jelenben, de nem a lap részeként jelent meg a szervezet Szövetségünk kiadványa.

A téma az Európai Uniós választás kapcsán előállt helyzet. Ketten írtak ugyanott, ugyanarról, ugyanúgy. Csúsztatva. Ez késztetett írásra.

Ellent kell mondanom az elnöknek, hiszen:

- szavazatainkkal nem mi döntjük el, hogy mely pártok küldhetnek képviselőt Brüsszelbe. Mi, Arad megyei magyar olvasók csak az RMDSZ vagy Tőkés László pöcsétjeit fogjuk szaporítani, és csupán hozzájárulunk a döntéshez.

- a közösségnek eddig sem volt, és ez után sem lesz szavazata, hanem csak a hazai embereknek;

- nem az EP-választások állították új helyzet elé a hazai magyar szavazókat, és nem a közösséget, hanem az RMDSZ utóbbi tizenéves politizálása;

- nem érdekeik és a közösségi érdek képviseltére kapták korábban a szavazatokat, hanem a közösségi érdek képviseletének ellátására, annak reményében, hogy nem csak „jelszó”-ként fogják mondani, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”;

- nem egyes határon túliak miatt lesz lehetősége választani a magyarságnak;

- nem az RMDSZ és tisztségviselői lejáratásáról szól a történet;

- nem „a helyzet pontos ismerete fogalmazta meg annak szükség­szerűségét, hogy párbeszéd ala­kuljon ki az RMDSZ és a Szö­vetségen kívüli magyar szerve­zetek között”, hanem az államfő lecserélését célzó referendumon tanúsított hazai magyar szavazói magatartás.

A Szövetség 2004-ben is „megfelelően kezelte” az akkori helyzetet. Közösségi elkötelezettsége jegyében Arad megyében (is) rendőrt küldött a Polgári Szövetségnek aláíró magyarok házához.

Bár a romániai magyarság az utóbbi 18 évben mintegy 300 000-el apadt, a tulipános pecsétek számának apadása 2004-re elérte a 400 000-et.

A jelöltállítást megelőző tárgyalásokon a felek feltételeket szabtak. Az egyik fél a pillanatnyi helyzet megtartását, a másik oldal rendszerváltást óhajtott elérni.

Tőkés Lászlót az általa képviselt álláspont nélkül akarták a listán látni, amit nem fogadhatott el.

A püspök-politikus érvrendszerrel, és nem egyetlen árva, „hajánál fogva előrángatott érv”-vel ült tárgyaló asztalhoz, amint azt K. A. írta.

Több dokumentum érhető el. Egyeseket Tőkés László csapata, másokat az RMDSZ tett közzé. Az első tárgyalási napon közzétettekből világos volt, hogy nem lesz megegyezés. Az utolsó napon az RMDSZ egy saját, nem egyeztetett változatot tett az asztalra. A részleteket Toró T. Tibor írta meg: www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&kat=22&what=15132 .

K. A. megteheti, hogy Szász Jenőre mutogat. De Ő és a másik négy aradi mit tett a Szövetségi Képviselők Tanácsának 2006. december 16-ai ülésén, azt súgta Verestóy Attila szenátornak, hogy „csirájában kell elfojtani a Tőkés körüli szervezkedést”? Gyakorolta a kézfelemelést a február 17-ei SZKT-ra, ahol két ellenszavazattal és hét tartózkodással fogadták el a Nagy Zsolt vezette jelöltlistát? Esetleg a kétes emlékű Neptunt megjárt Frunda György SZKT-elnöknek szurkoltak, hogy legyen még keményebb a több bölcsességet sürgető Eckstein-Kovács Péterrel, majd az aradi kongresszuson Toró T. Tiborral?

Kinek használ, kérdte K. A.? Csúsztat, amikor azt sugallja, hogy a határon túli FIDESZ-nek és az azon inneni MPSZ-nek. Ez bölcsesség- és helyzetismeret-hiányra vall. Ez a helyzet SENKINEK sem használ!

Akkor is tévedett a megyei elnök, amikor azt írta, hogy „a romániai magyarság, az RMDSZ tagjai és szimpatizánsai számára nincsen alternatíva”. Van alternatíva, de annak megvalósítására az évtizede demokrácia- és bölcsesség-deficitben jeleskedő mostani RMDSZ-csúcsvezetés képtelen. Ennek ékes bizonysága, hogy egyezkedni kényszerült, de nem volt rá képes.

Igaza lett volna KA-nak, ha így zárta volna sorait: együtt még mindig erősek lennénk. De a feltételes mód előzményeit, körülményeit és feltételeit az évtizede általa is képviselt szervezeti vezetőség szabta meg. Annak a levét fogjuk inni.


Bölöni György képviselői irodavezető az alábbiakat írta:

Közös jelöltlista, avagy egy kudarc története

Nos, nem jött össze, kedves barátaim. A romániai ma­gyarság kudarcot vallott abbé­li igyekezetében, hogy azt az eszményt, amelynek jegyében indult minden választáson 1990-től errefelé - az egység eszményét -, újra felmutassa.

A következmények világo­sak. Közvetlenül fennáll an­nak a veszélye, hogy a romá­niai magyarság képviseleti lánca megszakad. Hogy miért baj ez? Számtalanszor és sokak által elmondatott már, hogy az anyanyelvű oktatási rendszer nem ér semmit, ha a lánc egyik szeme hiányzik. Nem működhet életképes, produktív, értékteremtő ma­gyar nyelvű oktatás az anya­nyelvű egyetem hiányában, mint ahogy nem létezhet az anyanyelvű óvoda nélkül sem. Ugyanez áll a képviseleti rendszerre is. Bár nyilván jó dolog, hogy ott vagyunk a helyi önkormányzatokban, a törvényhozásban és a végre­hajtó hatalomban, sok esetben még a felügyeleti szférában is, de mindezek reálértéke erősen csökkenni fog, ha éppen ott nem leszünk jelen, ahol Euró­pa nyugati felének (és nem csu­pán annak) sorskérdései dőlnek el. Azt pedig nem hiszem, hogy e téren az eszmei érték tényező kellene hogy legyen.

Kézenfekvő a kérdés: miért nem sikerült, mi vezetett a kudarchoz? A bruttósított válasz egyszerű: azért, mert valakiknek, valamilyen okból ez nem állt érdekében. Pon­tosabban szólva: nem ez állt érdekében. Valakik valamiért a sikertelenséget, a kudarcot akarták.

Mindenekelőtt szögezzük le azt, hogy nem az RMDSZ-en múlott a dolog. Bizonyság erre az a megállapodás-terve­zet, amelyet a két oldal közös akarata szült, az ezzel megbí­zott szakértői csoportok mun­kájával. Bárki összevetheti őket a Tőkés László mögött álló hat szervezet által hétről hétre benyújtott újabb és újabb igénylistával. Százalé­kokról ugyan lehet vitatkoz­ni, ahogy a püspök úr teszi a Nyugati Jelen hasábjain, csak éppen nem érdemes. A nap­nál is világosabb, hogy a dokumentum szövegében csaknem kivétel nélkül jelen vannak a követeléseik. Ez a jó szó - követeléseik -, mert nekik nem ötleteik, nem javaslataik, nem közös érővel megvalósítandó terveik vol­tak, "hanem igenis követelé­seik. Vagy-vagy alapon. Vagy úgy lesz, ahogy ők akarják, vagy nem tárgyalnak. Pedig szerintem egy olyan megegyezésnek, amely a jövő romániai magyar társadalmának alapját lett volna hivatott betonba önteni, nem az adj a az értékét, hogy a felek milyen százalék­arányban képesek a saját szempontjaikat érvényesíteni a másik fél rovására. A ma­gam részéről legalábbis nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a másfél milliós erdélyi magyarságot részvénytársa­ságnak lehet tekinteni, ahol a részvényesek legfőbb célja a többségi tulajdon és ezzel együtt az irányítás jogának megszerzése!

Lehetetlennél lehetetle­nebb igények kerültek az asztalra, bizonyítandó, hogy mindenről az a csúnyaRMDSZ, az „utolsó kommunista párt" tehet. (Erről jut eszembe, köszönöm a támogatást an­nak a 700 000, RMDSZ-re szavazó erdélyi magyarnak, akiket ez alkalommal „lekom­munistáztak"!) Csoda, hogy nem szabták feltételül: az RMDSZ oszlassa fel önma­gát! Persze, aki nagyon fi­gyelt, az már az első perctől kezdve érezhette, hogy ebből nehezen lesz gálickő. A meg­egyezés lehetőségéhez az lett volna a minimális követel­mény, hogy valóban két tár­gyaló fél üljön asztalhoz. A kétoldalú tárgyalások valószínűleg célhoz is vezettek vol­na. A kolozsvári tárgyalásso­rozaton viszont az egyik olda­lon egy tárgyaló „fél", a má­sikon pedig tárgyaló „tizen­kettedek" ültek. Menet köz­ben derült ki ugyanis, hogy azt a hat szervezetet igazából egyetlen dolog köti össze: önmaguk hitelesítésére Tőkés László kétségtelenül meglévő személyes hitelét óhajtják felhasználni. S ha ez megvan, akkor már lehet a nézőtérről szidni bírót és játékost egy­aránt, válogatás nélkül. Mert nézőnek lenni a legkönnyebb, az ember nem fárad, és a csontja sem törik. De ha csak ennyire képes valaki, akkor is, könyörgöm, legalább ne a kerítésen átugorva lopakod­jon be, hanem tisztességesen váltson jegyet a meccsre!

Bizony, Tőkés László neve még mindig sokat ér. Bizo­nyíték rá a 140 000 aláírás. Mert legyen világos, azokat Tőkés László neve és a refor­mátus egyház teremtette elő. Nem a Szász Jenőt, Székely­udvarhely uralkodóját és ud­vartartását tömörítő polgári szövetség, amely három éve folytatja szánalmas küszködé­sét a saját bejegyeztetéséhez szükséges 30 000 aláírás meg­szerzéséért. És nem is az aradiakat Aradon kioktató, a

Szabadság-szobrot lebontani akaró Sándor Krisztina által vezetett Ifjúsági Tanács.

Igen, valakik valamiért a sikertelenséget, a kudarcot akarták. A több hetes, végig reményt keltő mederben fo­lyó tárgyalássorozatot a püs­pök úr oldaláról Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor neve fémje­lezte. Mégis, az aláírás terve­zett napján Toró T. Tibor mellett Szász Jenő kísérte el Tőkés Lászlót a találkozóra. Az a Szász Jenő, aki egy pillanatig sem csinált titkot abból, hogy Tőkés Lászlót csak akkor hajlandó támogatni, hanemkerül sor az RMDSZ-szel tervezett megegyezésre és semmi esetre sem úgy, hogy vállalja az RMDSZ-listán való indulást. Aki eldöntötte, hogy Szász Jenő az utolsó tárgyalási napon része legyen a delegációnak, az egyúttal eldöntötte a tárgyalások vég­kimenetelét is. így kellett len­nie, mert valakik valamiért a sikertelenséget, a kudarcot akarták.

Sajnos, visszaút már nincs, ez a vonat elment. Most hal­lani olyan hangokat is, hogy ez a kudarc talán szükséges volt, talán javunkra is válik majd, ha képesek leszünk tanulni belőle. Erre csak annyit, hogy ha valakinek

mazochista hajlamai vannak, akkor részemről nyugodtan döfködje magát tele rozsdás kötőtűkkel, de másfél millió ember, köztük a három gyer­mekem sorsát, jövőjét legyen szíves nem feltenni egyetlen kockadobásra!!!

Mostanában gyakran jut eszembe egy sok évvel ezelőtti vitám. Az abból levont konk­lúzió talán befejezésnek is megteszi. Egy barátom arról próbált meggyőzni, hogy az egység nem is olyan fontos dolog, mint hinnénk, mert „minél több a bástya, annál erősebb a vár". Most sem mondhatok mást, mint amit akkor válaszoltam neki. Azt, hogy állítása igaz lehet, de csak úgy, ha két alapvető feltétel adott. Az egyik az, hogy a bástyák sokasága kö­zött falak húzódjanak. Nem azért, hogy elválasszák őket egymástól, hanem azért, hogy a védők átjuthassanak a szom­széd bástyára segítséget vinni. A másik feltétel pedig az, hogy a vár védői ágyúikkal az ostromló ellenségre tüzelje­nek és ne a szomszéd bástyán harcoló védőkre.

Úgy érzem, ha eredménye­ket, jövőt akarunk magunk­nak, akkor ezt sem szabad elfelejtenünk!

Bölöni György


És ahogy én látom:

A politikus útvesztői

Irigylem Bölöni Györgyöt, az RMDSZ Arad megyei szervezetének évtizedig ügyvezető elnökét, mert több ezer barátja van. Vagy csak a politikus íratta vele? Csodálom is, mert a romániai magyarság, az Arad-Temes-Hunyad-Fehér megyék magyar olvasói nyakába varrja a közöslista-állítás kudarcát.

Szerinte megszakad(hat) a „romániai magyarság képviseleti lánca”, pedig csak az utolsó láncszem megtartása a tét. Az oktatással példálózott, mert politikusként jól tudja, hogy az ember szíve a gyermek szó hallatán megremeg. De az oktatás lényegét megkerülte. Nem igaz az, hogy „az anyanyelvű oktatási rendszer nem ér semmit, ha a lánc egyik szeme hiányzik”. Hiszen főnöke, a képviselő sem magyar egyetemre járt, de az addig magyarul elvégzett stúdiumai lehetővé tették, hogy ott sikeres legyen. Érzelmi húrokat pengetett B. Gy., bár a politika racionális műfaj, és ha nem akként művelik, akkor állhat elő olyan helyzet, amilyenbe az RMDSZ sodorta önmagát, minket.

2007. január elseje óta a mi sorskérdéseink zöme is Brüsszelben dől el, nem csak Európa nyugati feléé! Az ottani 700 képviselőből legfeljebb kettő lehet(ne) romániai magyar, ami nem jelentékteleníti el ottlétüket, de mutatja lehetőségeiket.

B. Gy. így „bruttósít”: „valakik valamiért a sikertelenséget, a kudarcot akarták”, és leszögezi, „hogy nem az RMDSZ-en múlott a dolog”, amit az írása alatt közzé tett megállapodás-terve­zettel támaszt alá, amiről tévesen azt állította, hogy „a két oldal közös akarata szülte”. A tényeket tárgyaló dolgozat szintén szeptember 21-én jelent meg az Erdélyi Krónikában, Toró T. Tibor, a tárgyalásokon végig jelen lévő képviselő tollából: www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&kat=22&what=15132 . B. Gy. főállású politikus tévedését semmi sem menti. Akkor sem írt igazat, amikor azt állította, hogy „a Tőkés László mögött álló hat szervezet hétről hétre benyújtott újabb és újabb igénylistával” jelent meg a tárgyalásokon. Tény, hogy az RMDSZ-tárgyalókkal ellentétben az EMNT-sek anyagokkal mentek a tárgyalásokra, de azok az első napon letett keretszöveg részletes kidolgozásai voltak. Nem igaz, hogy „a dokumentum szövegében csaknem kivétel nélkül jelen vannak a követeléseik”. Ami ott van, az nem úgy van ott, ahogy kérték, tehát nem sajátjuk!

Külön boncolta B. Gy. a követelés szót, mondván, hogy aki meg akar egyezni, az nem követelődzhet. De a megegyezéshez két fél kell. És, mert a szövetség tárgyalói sem engedtek a magukéból, elmaradt a megállapodás.

Aki követte a történéseket, az tapasztalta, hogy Tőkés László küldöttei minden tárgyalási alkalmon megjelentek, fölkészülten, és tárgyaltak, tehát csúsztatás a „Vagy úgy lesz, ahogy ők akarják, vagy nem tárgyalnak.”

Jellemző mondat: „(a) megegyezés … a jövő romániai magyar társadalmának alapját lett volna hivatott betonba önteni”. Annyira rugalmas, hogy csak légkalapács zúzza porrá.

B. Gy. annak az RMDSZ-nek az állását üli évtizede, amely egyedüli részvényese a tulipános pecséteknek, és úgy tárgyalt, hogy az irányítás minden elemét megtartsa! Világos, hogy miért nem szereti a képviselői irodavezető a részvénytársasági formát, ha külső tőkeemelés indokolt.

A politikus 700 000 szavazatot csúsztat össze a kommunista jelzővel, hogy önmagát igazolhassa. Megállapította, hogy „aki nagyon fi­gyelt, az már az első perctől kezdve érezhette, hogy ebből nehezen lesz gálickő”. De az RMDSZ kilenc indító pontját látva már július 30-án világos volt, hogy az nem akar megegyezni.

B. Gy. minden politikusi eszköztárát bevetette, hogy igazolja önmagát. Még tizenkettedezett is. De megnyugtat, hogy Tőkés László hitelességét nem vonja kétségbe. Kétségbe vonja viszont a tárgyalókét, akik „a kerítésen átugorva” nem váltottak „jegyet a meccsre”. De hiszen a jegyet a tárgyalássorozatra maga az RMDSZ nyújtotta át a referendummal, hogy aztán itt is „csontját törje”.

Nem igaz, hogy „a 140 000 (136 000 - NI) aláírást Tőkés László neve és a refor­mátus egyház teremtette elő.” Vagy B. Gy. már ismeri az aláírók felekezeti hovatartozását?

Szász Jenőt és Sándor Krisztinát könnyű emlegetni, de a tényeket illene ismerni és számon tartani. A 136 000 aláírásból az előbbi vezette MPSZ 80 000-et gyűjtött, míg utóbbi nem mondta, hogy „Szabadság-szobrot lebontani”: www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?ubb=print_topic;f=2;t=000220 . Így érvel az a politikus, akinek semmi sem drága.

Valakik valamiért a sikertelenséget, a kudarcot akarták.” A történtek ismeretében az a biztos, hogy az RMDSZ csúcsvezetése évtizede a megleckéztetést és kioktatást űzi.

„A mazochista … másfél millió ember … jövőjét legyen szíves nem feltenni egyetlen kockadobásra.” Milyen érdekes, a közelmúltban Király András, B. Gy. főnöke pókertétet emlegetett. Csak nem szerencsejátékokkal töltik az érdekvédelmi időt?

A vár, a bástyái, az összekötő fal szerepe ismerős. Az ágyúzók is.

De vajon ki kire, és mivel tüzelt az elmúlt évtizedben?

Az RMDSZ csúcsvezetése Neptunnal mindannyiunkra, és kilőtte Szatmárnémetiben Tőkés Lászlót, majd Aradon betonba öntötte a Tőkéstelenített jelöltlistát, hogy aztán a neptunos Frunda Györggyel és Sógor Csabával szétzúzza azt, vagy az előbbiek tüze alatt 136 000 aláírást elfogadó Tőkés László tüzel? Nem gondolhatja komolyan!

A válasz világos. A közös jelöltlista elmaradásának oka az évtizede folytatott RMDSZ-csúcspolitika.

Ennek az írásnak szerkesztett változata a Nyugati Jelen 2007. szeptember 26-ai számában is olvasható, itt:
http://www.nyugatijelen.com/jelen/j3.html#4

A pécskai római-katolikus templom fölszentelésének 120. évfordulójára kiadott leporelló külső oldala.

A pécskai római-katolikus templom fölszentelésének 120. évfordulójára kiadott leporelló belső oldala. A levelezőlapot és a leporellót én kéyzítettem és a város pénzén jelentek meg.

Pécskai évforduló

Pécskai évforduló
Emlélk-levelezőlap a 120 éve fölszentelt templomunkról

A pécskai római-katolikus templomról

A pécskai római-katolikus templomot a temesvári Reiter Ede és az aradi Halmay Andor tervezte. Az építő a szegedi Kovács József volt. Az építést a helyi kincstári vagyonbiztos Végh Aurél, Halmay Andor, Szabados József plébános, Isszekutz Mihály községi jegyző, Zdrahál Ferenc állami felügyelő és Kelemen István polgármester felügyelte.
A templom 1886. július 15-e és 1887. szeptember 15-e között épült.
A templom 66 720 forint 81 krajcárba került. Bonnáz Sándor püspök 20 000 forinttal járult hozzá.
Belső hossza 49,24 m, a hajó szélessége 13 m és falmagassága 10,80 m.
A templomot 1887. november 13-án A Szentháromság tiszteletére szentelte föl Németi József püspöki helynök.
A templom ablakait Walther Gida budapesti üvegfestő készítette 1915-ben.

ÖRÖK ADVENTBEN

Adorjáni Nagy Aranka

Jöttek és tűntek szent karácsonyok,

tizennyolcnál is több talán,

tizennyolcszor kerestem Őt,

de titok maradt nekem és talány.


Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,

azokban véltem, vártam Őt,

Az Ige szólt és zengett az ének,

egy sugarát elfogtam szemének,

de villanás volt csak és rejtelem,

kutattam arcát a szent éjeken,

éreztem ízét borban és kenyérben,

palástja lengett már az égen,

de felhőknél is magasabban,

annyi tűnt karácsony után,

én mégis adventben maradtam.


Most felfigyelek minden neszre,

hátha most megy el az ajtó előtt,

tisztogatok sok mindent megmozgatva,

vigyázva, várva-várom Őt.


Tudom, a hegynek le kell omlani,

amikor jön, ha a völgy is egyenes,

Uram, évekig készítem utad,

amelyen hozzám végre eljöhess.


Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres,

vagy úgy toppansz be, mint vőlegény?

Mécsemet minden nap megtöltöm,

Örök adventben várlak én.


Mert hátha majd a lombos nyár hoz,

nem gyertyafényű, karácsonyos tél,

vagy éppen akkor hajnal lobban,

vagy napsugárban izzó dél.


Amíg én méltó leszek hozzád

lehet, hogy rámegy ez az élet,

de végig várni foglak téged,

várni, várni, amíg csak élek -


a lámpást fent, magasban tartva,

míg végre feljön csillagom,

végtelen adventek után

örök karácsonyom.

Dés-Cichegy, 1963.

Ortodox templom a Vértanúk Terére?

Ortodox templom a Vértanúk Terére?
A vértanúk tere annak elnevezése óta többször módosult, ezért van igaza annak is, aki azt véli, hogy az obeliszk helyére tesznek görögkeleti templomot, és annak is, aki szerint nem oda. Van, aki mára csak az obeliszk körül lebetonozott, a rajzon fehér téglalapot tartja a Vértanúk terének, és nem az eredetit, a piros négyszöggel határoltat, amelyen az 1980-as évektől már sportpálya is van. Az obeliszk a piros ellipszisben van, az információim szerinti leendő templom vélt helyszíne a sárga szélű szürkében lesz, köztük egy vendéglő van. A piros négyszögön átvezető, eredetileg utcát jelképező, obeliszk melletti sárga sáv vagy 20 éve föl lett számolva. A templom bejárata a Hector utcából lesz.

Gyásznapi arcok 01

Gyásznapi arcok 01
A Megyei Tanács alelnöke, a kerületi esperes, az EU-képviselőjelölt, az ideiglenes EU-képviselő és a még be nem jegyzett platform vezetője, a protokollfelelős és az alpolgármester

Gyásznapi arcok 02

Gyásznapi arcok 02
A minisztériumi főtanácsos, a nagykövet, a püspök, a képviselő, az emlékezők és a pártelnök

Gyásznapi arcok 03

Gyásznapi arcok 03
Az ébredő szabadság

Gyásznapi arcok 04

Gyásznapi arcok 04
A szigorú, de jóságos tekintet alatt szónoklók

Gyásznapi arcok 05

Gyásznapi arcok 05
A NEM-ükről elhíresült pártok és kormányuk üzenethozója, no meg szónoktársai

Gyásznapi arcok 06

Gyásznapi arcok 06
Az ébredő szabadságnak üzenő megyei elnök

Gyásznapi arcok 07

Gyásznapi arcok 07
A jövőnket igénylő

Gyásznapi arcok 08

Gyásznapi arcok 08
A szoborparkra pénzt kérő polgármester és a megkörnyékezett kormányrészes

Gyásznapi arcok 09

Gyásznapi arcok 09
A koszorúzásban segédkezők

Gyásznapi arcok 10

Gyásznapi arcok 10
A szónokok távozta után