Miért?

Kérdőre vontak előbbi bejegyzésem miatt.
Fiatalok. Olyanok, akik az eremdéesz káderiskolájában képződnek (-tek), a miért-ben. Mindhároman az eremdéesz Arad megyei alelnökei.
Életkorukból adódó tapasztalatlanságuk lendületében harciasak, kategorikusak.
Kellett nekem leülni közéjük, mondhatnám. De tudtam miért ülök oda. Örök optimistaként reméltem és remélem ugyanis, hogy a politizálásban megszerzett tapasztalatom átadása javukra, javunkra válhat.
Az alpkérdés így hangzott: miért írok én, az eremdéesz tagja, bíráló szövegeket a szervezet megyei elöljárói közleményeiről?
Ezt több, mint tíz éve teszem, és az ok egyszerű.
A pécskai szervezet alapítói közüliként, annak 1989 december 28-ai alapításától 2005. tavaszáig elnöke voltam, és szemben igen sok Arad megyei szervezettel az itteni jó négyezres magyarság megelégedésére végeztük érdekvédő, érdekképviselő, közösségszervező munkánkat, úgy, hogy közben nem volt helyi magyar-magyar konfliktus. Volt egyetlen kezdeményezés, ami éppen a helyi belső demokrácia működőképessége miatt a helyére került, majd elhalt.
Pécskán volt és van magyar közélet, aminek egyik önzetlen napszámosa voltam, vagyok és maradok.
Az eremdéeszből ifjú tanácsadóim javaslatának dacára nem lépek ki.
Akkor sem ha én is vallom: aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
Nincsenek politikai kitörési szándékaim, de hiszem, hogy helyben nekem is jut közösségi munka. Hiszek az integrált közösségben és meggyőződésem, hogy a közösség integrálható.
Az, hogy az eremdéesz mára elvesztette integráló, összefogó képességét nem nekem, hanem csúcs- és középvezetői politizálásának tulajdonítható.
A közelmúltban lehetősége lett volna a szervezet vezérkarának az integráló képesség fölmutatására, de nem voltak képesek eredményesnek lenni, mert ha igen akkor ismét nagybetűs betűszóként használnám a szervezet nevét, de így kénytelen vagyok az eremdéesz-nél maradni.
Nem hiszek a blődségeket kommunikáló pártvezérekben.
Nem hiszek a pöcsétmarketing-vadászokban.
Akkor sem ha nagy széken ülnek.
Ha ilyenekkel vagy megnyilatkozásaikkal találkozom, akkor kifejtem véleményem, fölsorolom ellenérveim. Elmondom, leírom, hogy én hogy látom.
Eddig nem az volt a jellemző, hogy vitatába szálltak volna.
Évtizede az agyonhallgatást választják, mert tudják, hogy a vitatkozó párbeszédnek nem ők a biztos győzteseik. Csak nyerők hajlandók lenni, ezért csak kampányidőszakban jelennek meg előadni a kiosztott szereppaneleket.
A legutóbbi aradi megyei SZKT-tag és Autonomia Tanács-tag választó küldöttgyűlésen a 6 jelöltből 5-től csak én kérdeztem, egyikük azután kapott még egy pótkérdést. Mi ez, ha nem az Arad megyei eremdéesz szegénységi bizonyítvána? Már kérdezni se kérdeznek az emberek. De szavaztak a küldöttek. Régiekre és nagyon újakra. Ismertekre és ismeretlenekre. És ők majd képviselni fogják az Arad megyei magyarságot. Helyettünk hoznak döntéseket. Milyeneket? Meglátjuk.
Nos kedves ifjú és idősebb olvasóim, ismerőseim, barátaim vitakozzunk. Állok a vita elé. Itt vagy bármely más felületen. A vita ugyanis nemesít. A hallgatás viszont gyanús, mert alattomosságot sugall. És én nem szeretem a sunyítókat.
Mert a sunyítók, és nem az egyenes emberek veszejtik el a népet.
Egyébiránt meggyőződésem, hogy növeli ki elfedi a bajt.